|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 5 találat | lapozás: 1-5 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Pápai László 2005. július 28.Marosvásárhelytől 18 kilométerre északra van Toldalag. 1992-ben 356-an éltek még itt, ebből 153 magyar, 182 román és 21 cigány. Mára a magyarok száma száz alá apadt, a románok is alig vannak százan, a romák viszont 50-re gyarapodtak. Pápai László református lelkész 2002 szeptemberétől szolgál a településen. Évente 4-5 temetés van, tavaly hét személyt búcsúztattak. Utoljára öt éve kereszteltek református gyermeket a faluban. Vasárnaponként mintegy tizenöten járnak el istentiszteletre. A valamikori magyar iskola az 1960-as években megszűnt. Eléggé megroppanva, elhanyagoltan került vissza a református egyház tulajdonába. Felújítására nincs pénz. 214 telek van Toldalagon, de sok az üres ház. Az üresen maradt házakba betörnek. /Nagy Annamária: Mint meddő kút, apadó vizével… = Népújság (Marosvásárhely), júl. 28./2015. július 28.Unokai unokák hálaadásaZöldeskék szalag aranyhajban. Az aratásra váró búzatáblák között kanyargó Maros. A folyó választja el a Marosvásárhely–Régen főútvonaltól a vidéket. Székely ruha és hegedű hangja tette felejthetetlenné a vasárnapi hálaadó istentiszteletet Unokában. Abban a dombok mögött megbúvó kis faluban, melyet 1268-ban Vanokatelke néven említ a pápai tizedjegyzék, több mint kétszázan vehettük a püspöki áldást a megújult templomban. Főtiszteletű Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szívhez szóló prédikációja – a 80. zsoltár 20. verse alapján – gondolatokat ébresztett a helybéliekben és a vendégekben, elszármazottakban, hazalátogató unokaiakban, akik a jeles napon eljöttek együtt ünnepelni a 41 lelkes református közösség hálaadó istentiszteletére. A püspök a változásról beszélt, amely körülvesz, és Isten igéjéről, ami nem változik, annak életet formáló, megtartó erejéről. Aki elolvasta a meghívó hátoldalán az évszázadok távolában megörökített szavakat, láthatta, olvashatta, hogy 1886-ban egy akkori lelkipásztor vetette papírra azokat, hogy beszámolójával eleget tegyen őrálló kötelességének. Aligha gondolta akkor a vizitáló Benkő János esperes, hogy az 1886. szeptember 8-án Nagyercse fíliájaként nyilvántartott unokai gyülekezet 2015. július 26-án emlegetni fogja az ő nevét. 77 férfi és 90 nő tette ki akkor a 167 lélekszámú unokai gyülekezetet. Ma 41 a gyülekezet lélekszáma, és immár nem Nagyercséhez, hanem Toldalaghoz tartozik mint leányegyház. És e napon ez a negyvenegy lélek a meghívottakkal együtt hálát adott Istennek, hogy létezik, van rendbe tett temploma és haranglábja, de mindenekelőtt azért, hogy van még egy kis reménye is a jövendőre nézve. Nem tudjuk, hogy a mi nevünket 130 esztendő múlva említik-e majd egy hálaadó istentiszteleten vagy nem, de Urunk szavai örömet adnak, mikor arra gondolunk, hogy a mi nevünk nemcsak az anyakönyvek lapjain és a vizitációs jegyzőkönyvekben marad meg, hanem a mennyben is fel van írva. És én hiszem, hogy az unokai gyülekezet neve is ott van felírva a Mindenható előtt, akinek kegyelme az ünnepnap. Köszönjük neki, és köszönjük azoknak, akik lélek szerint adakoztak a templom és a harangláb javítására, mert csak így – lélek szerint – érdemes bármit is tenni. Az unokai emberek szeretnek ünnepelni, tudnak összefogással együtt dolgozni, és meg akarnak maradni itt – otthon. Meg akarják mutatni a világnak, hogy itt is lehet otthont teremteni, sőt a csend és a békesség falujában egyszerű, tiszta élettel kifejezni mindazt, ami fontos e földi életben, s hálát adni azért, ami áldás és siker. Ketten készülnek konfirmálni idén szeptembertől. Mindketten jelen voltak vasárnap, és hiszem, hogy felnőttként is emlékezni fognak arra a napra. Köszönöm nekik, hogy itt voltak, és jelenlétükkel jövőt ígértek. 1886-ban, az egykori jegyzőkönyv szerint, nem volt konfirmálás. Ha Isten éltet, 131 évvel később, 2017 virágvasárnapján újra lesz. Az 1752 márciusában jegyzett Banga György "curator" mai megfelelője Dán Mihály gondnok. Sokat számít, ha egy ember a helyén van a szolgálatban. Szeretném megköszönni neki és családjának, hogy az egyházért, a templomért és a július végi vasárnapért annyi mindent tettek, hogy minden idejében elkészüljön. Fontos, hogy milyen egy gyülekezet lelkipásztora, de egy leányegyházközségben nagyon fontos az is, hogy milyen ember a gondnok. Mindig segítőkész és aktív munkatársakra találtam Dán Mihályék családjában. Dán Mihály gondnok köszönetet mondott a főbb segítőknek, a faragói polgármesteri hivatalnak, Zima Ferenc sáromberki vállalkozónak, valamint a magyarrégeni és szászrégeni gyülekezeteknek. Szász Attila, a Görgényi Református Egyházmegye esperese is megerősítette reménységében és hitében az ott jelen lévőket. Elmondta, hogy öröm számára, de öröm az unokai gyülekezetnek, az egyházmegyének és a kerületnek is, ha egy ilyen kis gyülekezet megmutatja, hogy megmaradni, élni akar. A Görgényi Református Egyházmegye lelkipásztorai és az egykor itt szolgáló vagy beszolgáló lelkészek is hivatalosak voltak, és eljöttek. Pápai László volt lelkész is elmondta, hogyan zajlott az ő szolgálati idejében a templom kazettáinak restaurálása. A három unokai fiatal, aki verssel köszöntötte az ünneplőket: Kis Sándor, Banga Edit és Dán Róbert Zsolt. Székely Anita hegedűszólója és éneke, valamint a közös gitár-hegedű kísérettel előadott ének emelte az ünnep hangulatát. A hálaadó istentiszteletet követte a vendégek számára az unokai kultúrotthonban felszolgált ebéd. Én, mint a gyülekezet jelenlegi lelkipásztora, köszönöm mindazok segítségét, akik imádságukban hordozták e kis református közösséget, akik segítettek, és akik eljöttek részt venni hálaadásunkban, örömünkben. Székely Levente lp. Népújság (Marosvásárhely) 2015. augusztus 10.Falutalálkozó a tiszteletadás jegyébenFalunap keretében első alkalommal találkoztak Székelyvajában a helyiek, elszármazottak és vendégek. Nemcsak a szórakozásra nyújtott alkalmat a vasárnapi ünneplés, hanem a tisztelet, elismerés kinyilvánítására is. Vasárnap reggel autóra ülve ébresztette a falut a helyi fúvószenekar. Közben az iskolaudvaron a kukták szerepét felvállaló hölgyek és urak felállították bográcsaikat és előkészítették az ebéd hozzávalóit. A református templom harangjai pedig ünnepi istentiszteletre szólítottak mindenkit, ahol Pápai László tiszteletes prédikációja után Zöld György volt lelkész is szólt a vajaiakhoz. Istentisztelet után ismét az iskolaudvara sereglett a tömeg, ahová a helyiek mellé már megérkeztek azok a pedagógusok is, akik az 1960-as évektől 1990-ig a faluban tanítottak, és akiket meghívtak a szervezők. Megható pillanat volt sokak számára látni az egykori iskolát, találkozni volt pedagógusoknak és volt diákjaiknak. Ebéd után Szabó Emilia tanítónő mutatta be nemrég megjelent falumonográfiáját, amelynek gyűjtőmunkáját még főiskolás korában elkezdte. László-Fábián Júlia tanítónő pedig újonnan megjelent könyvét, a Vidám vajai villanásokat mutatta be, amelyben egy vándor szemével ismerhetjük meg Székelyvaját, de számos humoros, olvasmányos, könnyen „emészthető” történet, anekdota szól a falu lakóiról, megtörtént eseményeiről, továbbá kedves és kedvenc tanárának, Kajcsa Jenőnek mulatságos eseteiről sem feledkezett meg a szerző. A délután folyamán a szervezők díszoklevelekkel köszönték meg mindazok munkáját, akik az elmúlt évtizedekben a falu felemelkedésén és nevének öregbítésén dolgoztak valamilyen területen. Így az 1958-ban létrejött fúvószenekar 14 alapító tagja közül négy élő személy kapott elismerő oklevelet, a többiek hozzátartozói post-mortem elismerést vehettek át, majd Orbán Rozália egy pannót adott át, amely 1958-tól máig idézi fel képekben és nevekkel a zenekar történetét és munkáját. Díjazták annak a helyi focicsapatnak egykori tagjait is, akik az 1970-es években megyei bajnokságig jutottak el ebben a sportágban, és nem feledkeztek meg a volt Pillangó ifjúsági táncegyüttes tagjairól sem, akik megyei versenyek díjazottjai voltak néhány évvel ezelőtt. Természetesen egykori pedagógusait sem felejtette el kitüntetni a falu, tizenhat jelenlevő tanárt, tanítót is köszöntöttek. A délután folyamán az elszármazott Orbán Irén kézimunkáit is megtekinthették az érdeklődők, de az iskola egyik termében megnyílt a falumúzeumnak nevezett gyűjtemény is, amely a Székelyvajáért Egyesület egyéves szorgos munkáját dicséri. Délután a színpadon a helyi iskolások is felléptek furulyajátékkal, népdallal, nép- és modern tánccal, a helyi Csatlós Beáta és barátnője, Antal Andi könnyűzenével, a szentgericei fiatalok pedig néptánccal szórakoztatták a közönséget, a műsor fénypontja pedig a Bekecs Néptáncegyüttes fellépése volt. Este az ugyancsak helyi László Ferenc zenekara szórakoztatta a tömeget, majd Szabadi Nóra, Ördög Levente és Bokor Barna koncertezett, aztán hajnalba nyúló szabadtéri bulin táncolhatott-énekelhetett kedvére mindenki. Gligor Róbert László Székelyhon.ro 2016. augusztus 11.Falunapot tartottak SzékelyvajábanMásodik alkalommal került sor a székelyvajai falunapra augusztus 7-én. Az elmúlt év sikerén felbuzdulva a Székelyvajáért Egyesület úgy döntött, hogy ezentúl rendszeresen megpróbál egy napot a falu ünnepévé tenni, amely nagy valószínűséggel augusztus első vasárnapja mArad továbbra is. A falut, valamint a Vaja városból érkezett, a Vector hotelben elszállásolt vendégeket a székelyvajai fúvószenekar ébresztette, nem kis meglepetést okozván ezzel a szálló többi vendégének. Közben már kigyulladt a bográcsok alatt a tűz, lelkes csapatok készítették oda a gulyást, minden utca képviselői egy-egy bogrács körül sürögtek- forogtak. Az ünnepi istentisztelet után, amelyen Pápai László tiszteletes prédikációja és Zöld György köszöntője között Csatlós Beáta és Antal Andi csodálatos fuvola- meg zongorajátékát hallgathattuk, a férfiak és a legények focizni vonultak, hogy azért a sport se mAradjon ki a programból, és mire mások megebédeltek, ők is a mérkőzések vége felé jártak. Délután 4 órától a helyi iskolások léptek színpadra, népdalokat énekeltek, furulyáztak, táncoltak, őket a felei néptáncosok követték. A fúvószenekar felemelő játéka után az ötvenéveseket köszöntötték, valamint oklevélben részesültek a focisták és a falu utcáinak szakácsai. Buta Árpád Attila, a Bekecs néptáncegyüttes, a székelyvajai, göcsi, szövérdi kis néptáncosok, Szabadi Nóra és Ördög Miklós fellépése után a helyi és környékbeli zenészekből alakult Royal Band húzta a talpalávalót, amíg csak igény volt rá. Így volt, vége volt. Íme, hogy apró közösségek is képesek nagy dolgokra, csak akarat kell hozzá. Ahol pedig akarat van, ott minden van. A falunapok nemcsak a szórakozásról szólnak, hanem hagyományaink ápolásáról, emberek közti találkozásokról, és napjainkban, ebben a rohanó világban ez a legfontosabb. Az, hogy ne menjünk csak úgy el egymás mellett, hanem figyeljünk egymásra. László-Fábián Júlia Népújság (Marosvásárhely) 2017. november 18.Kincses-művek SopronbanTöbbes számot használhatunk, a Soproni Petőfi Színház rövid idő alatt Kincses Elemér három művét is színre viszi. A marosvásárhelyi rendező, színpadi szerző, regényíró munkái a soproni teátrum színházi klubjának műsorán szerepelnek, tudhatjuk meg az intézmény közleményéből. Kincses Macskutyák című darabja Ceauşescu és neje karikírozott képeként kerül színpadra egy olyan abszurd kérdéssel: mi történne, ha a diktátor és felesége még élne és uralkodna? Az ugrás – amelyet maga a szerző rendez, és jövő év április 4-én tekinthető meg – Dugovics Titusz nándorfehérvári hős képzeletbeli gondolatairól szól. A tervek között szerepel az író Ringlispíl című művének műsorra tűzése is. Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgatója elmondta: az igényes soproni nézők nagyon jól fogadták a két esztendeje indult kezdeményezésüket, gyakran nyolcvan-száz nézőt is vonzanak ezek a különleges, kötetlen beszélgetésekkel színesített klubtalálkozások. Annak pedig külön örül, hogy a színház az elmúlt időszakban ezekkel a bemutatókkal a magyar kortárs szerzők egyik otthonává tudott válni. A Macskutyák premiere már le is zajlott november 15-én Pápai László rendezésében. A Sopronból érkezett tudósításban még a bemutató előtti rendezői gondolatok olvashatók: „Kincses Elemér drámaíróként az abszurd műfaj jeles művelője. Egyfajta görbe tükröt tart az olvasók felé létezésünkről… Szól a mese: „hol volt, hol nem volt, az üveghegyeken is túl…” A mesebeli üveghegyekről tudjuk, hogy valóságalapjuk a havasok látványa. Amit a mese elbeszél most akkor volt, vagy nem volt? Kincses Elemér drámáját olvasva ilyen lebegést érzünk. Amiről szól, annyira hihetetlen, hogy az csak kitalálás lehet, de azt is gondolhatjuk: annyira hihetetlen, hogy ilyesmit nem lehet kitalálni. „Magánbűnök, közerkölcsök”, hatalom és alávetettség, igazság és hazugság, fájdalom és cinizmus cserépdarabjai kavarognak ebben a virtuális kaleidoszkópban a képtelenség (vagyis az abszurd) képeit (egészen pontosan négyet) komponálva. Ráadásul a történet az üveghegyek országában játszódik” – mondta a készülő előadásról Pápai László. Az előadás szereplői: Ács Tamás, Szőcs Erika, Savanyu Gergely, Major Zsolt, Horváth Dávid, Papp Attila, Simon Andrea. Népújság (Marosvásárhely) lapozás: 1-5
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
